Éhezők viadala - A kiválasztott Part II.

Jennifer Lawrence nem fog unatkozni az év hátralévő részében, hiszen a magánélete és karrierje is ezerrel pörög. A legutóbbi pletykák szerint hiába szakítottak a Coldplay frontemberével, Chris Martinnal, nemrég újra kibékültek, és azóta már az esküvőt, sőt a családalapítást tervezik. Közben pedig JLaw teljes gázzal forgatja a X-Men: Apokalipszis című filmet, na és persze novemberben bemutatják Az éhezők viadala - A kiválasztott 2. részét is, aminek már el is kezdődött a promó körútja.

A filmet készítő Lionsgate stúdió folyamatosan adagolja az új infókat a Katniss-rajongóknak. Először megmutatták a film plakátjait, majd június elején az első trailerrel is előrukkolnak. A két héttel ezelőtt tartott Comic Con nemzetközi képregény találkozón pedig egy új, hosszabb előzetest is láthattak az újságírók és fanok, amit tegnap este végre nyilvánosan is bemutattak. Készülj, mert a 2 perces kisfilm alapján pedig az utolsó rész minden eddiginél látványosabb lesz! Ráadásul ha igazak a bennfentes pletykák, akkor is tartogat meglepetéseket, ha már olvastad a regényeket! Az eredeti forgatókönyvet ugyanis állítólag több helyen átdolgozták, egyrészt Philip Seymour Hoffman, másrészt, hogy minden rajongó végigizgulhassa Katniss és Snow végső harcát. Azt ugyan nem tudni, hogy a sztori végén változtattak-e, Jennifer Lawrence csak annyit árult el a Comic Conon, hogy az utolsó jelenetben ő és Haymitch szerepelnek majd.